SZÍNMINTÁZAT

A Contact Flow® Objektív Személyiségelemzést követően készülhet olyan kép, egyfajta Színmintázat, amely az egyén tudatalattijában indít el transzformációs folyamatokat. Hogy ahol hiány van, azt kitöltse, ahol pedig többlet, azt egyensúlyba hozza. Így tud teremtő, alkotó erőnk is könnyedén megnyilvánulni.

Az, hogy ezzel mit kezdesz, már rajtad múlik.

A tudatalatti transzformációját segítő kép egy 40x60cm-es vászonra álmodott, egyedi technikával készült, egyénre szabott színmintázat. 

Azon folyamatok elindításában segít, amelyek az egyén erőforrásrendszerét egyensúlyozzák ki. Hogy a láthatatlan hátizsákban a megfelelő eszközök legyenek ahhoz, hogy az életútját sikeresen bejárhassa.

Fontos:
1. A kép “élő” organizmus. Idővel változhat – akár a textúrája, akár a színei, mintázatai.

Előtörhetnek a mélyből újabb színek, újabb formák. Az is lehet, hogy te magad látsz meg benne eddig rejtve maradt szimbólumokat, információkat, érzéseket.
2. Előfordulhat, hogy először taszítónak érzed a képet.
Van, hogy a tudatalattink önszabotázs programja ellenáll a változásnak. Azonban ha megengeded magadnak, hogy az erőforrásrendszered többletének a tompítását illetve a hiányok pótlását a kép segítségével indítsd el, a harmonia észrevétlenül születhet meg benned.
3. Minden kép egyedi és megismételhetetlen.
Mint ahogy te magad, a Színmintázat (kiegyensúlyozó) képed is utánozhatatlan. A kolléga, akit az elkészítésére felkérsz, hosszas hangolódás, elmélyülés és akár órákig tartó aprólékos munka során alkotja meg számodra azt, ami leginkább támogat az utadon.

Néhány elkészült Színmintázat. Bár a képek nem adják vissza a valódi ragyogást, textúrát, színeket…

Previous slide
Next slide

Válassz Színmintázat képet készítő kollégáink közül!

Kizárólag szerződött partnereink készíthetnek ContactFlow® Színmintázatot.

A Színmintázat kép díja egységes:

40.000Ft

Válaszd azt, aki – bár talán nem pontosan érted, miért – megszólít.

ContactFlow® Színmintázat készítésére jogosultak:

Kertész Krisztina

Objektív Személyiségelemzés Elemző

Személyesen: Budapest
Telefonszám: +36 20 291 1516
E-mail: krisztikertesz@yahoo.com

Magamról: youtube link hamarosan…

Molnár Gabriella

Objektív Személyiségelemzés Konzulens, Kineziológus

Személyesen: Sopron
Telefonszám:
 +36 20 336 4068
E-mail: yogabi.sopron@gmail.com

Magamról: youtube link hamarosan…

Pető Rita

Objektív Személyiségelemzés Konzulens, Mentális állóképesség fejlesztő Tréner

Személyesen: Budapest
Telefonszám:
 +36 70 455 2041
E-mail: ritapeto@gmail.com

Magamról: youtube link hamarosan…

Dr. Szeghő Ágnes

Objektív Személyiségelemzés Elemző

Személyesen:  Budapest
Telefonszám: +36 30 718 5089
E-mail: agnes.szegho@gmail.com

Magamról: youtube link hamarosan…

Sziládi Orsolya

Objektív Személyiségelemzés Elemző

Személyesen: Budaörs, Budapest
Telefonszám: +36 70 363 4030
E-mail: tarsolyka87@gmail.com

Magamról: youtube link hamarosan…

.

Tudatos Életvezetés videós és saját élmény alapú kurzus 7 témában
Tudatosságjáték - találd meg egy kérdésedre a saját válaszod!
Tudatosság Kártyák - gondolatébresztők és napi üzenetek nőknek és férfiaknak
Scroll to Top